16.Fejezet - Az egyik pillanatban közelebb van hozzád mint bárki más ... a másikban már nincs sehol.

A meglepettségtől és a meghatottságtól meg se tudtam szólalni. Egy kövér könnycsepp hangtalanul folyt végig az arcomon. Edward elém sétált, végighúzta hideg ujját a könycsepp útvonalán, majd két tenyerét lágyan az arcomra simította.
-El kell mennem. - suttogta fájdalmasan, a szemembe nézve. - Erősnek kell lennünk ... jobb ha most cselekszem ... mielőtt jobban elfajulnának a dolgok.
-Dehát amit az előbb mondtál ... - ellenkeztem hevesen.
-Az mind igaz volt. De a te sorsod sokkal fontosabb az én érzéseimnél. Amit te érzel irántam ...vagy hiszel , hogy érzed ...  idővel megváltozik majd. Az emlékem elhalványul majd teljesen a feledés homályába merül. Te sokkal nemesebb dolgokra rendeltettél Ashley! Egyszerűen nem érdemellek meg ... - mielőtt válaszolhattam volna, Alice kiáltozását hozta felénk a hűvös forksi szél.
-Edward Cullen! - trappolt felénk durcásan a kis tündér. - Nem akarsz megosztani velem valamit? - fonta össze karjait mellkasán.
-Később Alice! Most beszélnem kell Carlisle-lal.- egy utolsó fájdalommal teli pillantást vetett rám, aztán visszaindult a keskeny ösvényen. Alice szomorú ábrázattal huppant le mellém a fatörzsre.
-Sajnálom Ash. Az én hibám.
-Te nem tettél semmit. Nekem nem kellett volna erőltetnem ezt az egészet, és akkor Edward nem akarna elköltözni ... egyáltalán hova mehetne?
-Alaszkába a rokonainkhoz.
-Na tessék ... gratulálok magamnak ... az államból is sikerült kiüldöznöm. - jó ideig csendben gubbasztottunk a fatörzsön. Alice-től nem megszokott , lassú tempóban ballagtunk vissza a házhoz. A nappaliban síri csönt fogadott minket, mindeki elmerengve bámult maga elé, teljesen mozdulatlanul. Talán észre sem vettek minket. Alice szerelme mellé kuporodott, s karjaiba bújva talált menedékre. Körbenézve észrevettem, hogy hiányzik valaki. Edward. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem tervezi olyan sürgősre a költözést, hogy máris pakolni kezdjen.
-Ez mind a te hibád! - sziszegte Rosalie miközben arra sem méltatott , hogy rámnézzen. Mind tudtuk, hogy kinek szólt, és ami alegrosszabb, hogy teljes mértékben igaza volt.
-Tudom. - suttogtam lesütött szemekkel. Nem értettem Edward-ot. A legjobb megoldás a költözés lenne? Elég drasztikus lépés, a helyzet súlyosságához képest.
-Az én döntésem ... tehát az én felelősségem! - csattant Edward hangja. Még sosem hallottam ilyen kemény hangnemben beszélni.
-Fiam gondold át! Van más lehetőség. - sétált mellé Esme, s aggódva átölelte őt. Edward lehajolt hozzá, és motyogott neki valamit, de olyan halkan, hogy az már hozzám nem ért el. Az ablak felé fordultam, hogy elrejtsem könnyeimet. Gondolatban ezerszer elátkoztam magam, hiszem 7 embernek okoztam fájdalmat egyetlen tettemmel.
-Ashley , remélem ... vigyázni fogsz magadra és ... - kezdett bele a búcsúzkodásba. Hát ilyen hirtelen akar távozni?
-Ne tedd!  - fordultam meg szavába vágva. A nappali üres volt, csak Ő és én álltunk egymással szemben. -Ha nem akarod nem jövök ide többet, az iskolában sem ülök melléd, ha nem akarod nem kell barátkoznunk sem , sőt ... majd úgy teszünk mintha nem is ismernénk egymást ... csak NE KÖLTÖZZ EL! - a mondat végét lassan , jól megnyomva ejtettem ki. - Hogy vehetett 1 óra alatt 180°-os fordulatot az életed? Egy ilyen döntést nem lehet hirtelen felindulásból meghozni, ez felelőtlenség! Az Isten szerelmére 17 éves vagy! - emeltem fel kissé a hangom. Kezdtem ideges lenni , pedig egyáltalán nem akartam kiabálni Edward-dal, de elragadott a hév.
-Megijedtem! - csattant fel Ő is, és egy lépéssel közelebb jött hozzám. - Túl közel kerültünk egymáshoz. Te, szüntelen megkísértessz engem, és nem tudom meddig vagyok képes uralkodni magamon. Mindkettőnknek az lesz a legjobb ha nem találkozunk többé. Egyáltalán! Ne félj tudok vigyázni magamra, remélem te is. És nem akarom , hogy azt hidd te üldöztél el engem, én döntöttem így , kérlek ne hibáztasd magad. Csak ezt az egyet értsd meg ... jobb lesz nélkülem ... most ... nem szabad önzőnek lennem. Minden jót Ashley.  - még magamhoz se tértem a hatalmas szóáradattól, ő már felrohant a lépcsőn. Álltam ott letaglózva és próbáltam feldolgozni a történteket.

-Alice hazavinnél kérlek? - kiáltottam fel az emeletre. Egy perc múlva barátnőm megjelent, kezében a táskámmal. Egy szó nélkül szálltunk be a kocsiba , csak akkor szólaltunk meg , amikor a házunk előtt leállította a Volvo motorját. 

-Nem ilyennek terveztem ezt a hétvégét. - suttogta gyászosan.

-Én sem , hidd el , nem állt szándékomban ... - válaszoltam sírós hangon. 

-Semmi baj Ash. Minden rendbe fog jönni, higgy nekem. A következő pizsiparti  frenetikus lesz. - erőltetett mosolyt az arcára, aztán hosszan átöleltük egymást. - Apukád már vár.

-Szeretnél bejönni vagy ... ? - befejezetlenül hagytam a mondatot, remélve , hogy nem kell más lehetőséget számításba vennünk.

-Hát persze , hogy bemegyek. Át kell adnom a tortát , emlékszel? - kiszállva az autóból megragadtam a táskámat, amíg Alice elővarázsolta a tortát valahonnan a hátsó ülésről. Az ajtóban álltunk, és épp elő akartam halászni a kulcsomat, amikor keze megállított a mozdulatban , s régi énjét elővéve izgatottságtól csillogó szemekkel csengetett be. - 3 ... 2 ... 1 ... - és abban a pillanatban kinyílt az ajtó , mi pedig a tőlünk telhető legboldogabb mosoly kíséretében kiáltottunk fel.

-Meglepetéééés!!

-Hát ez az. Öhm ... köszönöm lánykák, gyertek beljebb. - tárta szélesre apu az ajtót, és puszit nyomott a hajamra amikor elhaladtam mellette.

-Mi sütöttük . Ezzel szeretnék Boldog Születésnapot kívánni a család nevében. - nyújtotta át Alice a tortát , apának . Épphogy leültünk , megcsörrent a telefonja , és sürgősen távoznia kellett. 

-Most jön az én ajándékom! Ülj le , egy perc és hozom. - rohantam fel a szobámba és az íróasztal alsó fiókjában kezdtem el kutatni. Hamar megtaláltam az ajándékot és éppen indultam amikor megakadt a szemem valamin, az íróasztal tetején. Egy rajz volt, tökéletesen élethűen ábrázolt engem. A kép fekete-fehér volt , egyedül a szemeim voltak gyönyörű zöldre színezve. Fogalmam sem volt , ki csinálta , vagy hogy került oda. De egy hang azt súgta , hogy hatalmas érték, és éreztem , hogy kedves számomra. Maga a rajz, és a készítője is.