20.Fejezet - És lõn sûrû sötétség ...

[ Edward szemszög ]

Azóta a nyomasztó látomás óta , húgom nyilvánvalóan titkolta előttem gondolatait. Ha a közelében voltam francia gyermekdalokat énekelt , a ruháit leltározta , vagy Jasper-re gondolt. Az iskola első napján szó szerint berobbant a szobámba , amíg én a vadászatból visszatérve , éppen tiszta ingem utolsó gombját gomboltam. Egyetlen egy szó nélkül állt mellettem , mint egy ártatlan kisleány , arcán idegesítő mosollyal.
-Mi az Alice? - adtam meg magam nagyot sóhajtva.
-Hát nem is örülsz? Iskolába megyünk ! Végre láthatod Jessicát és a többi rajongódat. - tört ki belőle hiperaktív , szószátyár énje , és hasra vágódott a kanapén. Grimaszolva a pulóveremért nyúltam - a látszat kedvéért , hiszen nekünk vámpíroknak nincs szükségünk ilyesmire  - ha eszembe jutnak Jessica és sleppjének éretlen gondolatai , melyek közül néhány annyira pirongató , hogy egymással sem osztják meg - s melyeknek mind én vagyok a főszereplője - legszívesebben bezárkóznék a szobámba és ki sem lépnék onnan legalább 80 évig.
-Már csak te hiányoztál a tökéletes reggeli kezdéshez. - nyújtottam felé a kezem , hogy felsegítsem , bár hangnemem hagyott némi kívánnivalót maga után.
-Mi az Öcsi , nem aludtad ki magad? - kérdezte Em elhaladva nyitott ajtóm előtt , feltűnően vidám hangulatban.
-Majd meglátjuk a hétvégén mennyire fogsz nevetni , amikor az összes finom falatot elhappolom előled , neked pedig maradnak az öreg , kiszáradt szarvasok. - vágtam vissza normál hangerőn beszélve , hiszen tudtam , hogy a földszinten is ugyanolyan jól hallja , mintha itt állna mellettem.
-Nem kellene elindulnunk? - ölelte át Jasper Alice-t.
-De igen , csak éppen arra kell várni aki állítólag a leggyorsabb közölünk. - gúnyolódott manó húgom.
-Rám ugyan nem kell várni. - egy másodperc múlva már türelmetlenül nyomtam a dudát , a Volvo volánja mögött ülve. Iskolába menet Alice az addig látott autók rendszámát ismételgette a fejében , mindig újakkal kiegészülve , vagy Jasper jövőjére koncentrálva próbált figyelmeztetni az esetleges veszélyes helyzetekre. A nyári szünet alatt mindannyian elszoktunk kissé az emberek közelségétől , de meglepően elviselhető fájdalmat okozott torkom égése , ahogy az első órámra igyekeztem a folyosón. Mint mindig , a tömeg most is szétnyílt előttem. Az emberek tudat alatt is késztetést éreztek , hogy megtartsák a 3 lépés távolságot a családommal.
A préda félelme a ragadozóval szemben. Lányok vágyakozó pillantása , és gondolata követte az utam. Sokan vonzónak találtak , de ezt is - csak úgy mint a megmagyarázhatatlan félelmet - vámpírlétemnek könyveltem el.
Gyorsan repültek az órák , bár ha az "ember" halhatatlan , az évek is csak perceknek tűnnek. Irodalom órán ültem , és próbáltam nem figyelni Jessica buta álmodozására , amikor ismerős "hang" kúszott a fejembe. Erőteljes kopogás után nyílt az ajtó , a késő egyenesen az én asztalomhoz lépkedett , arcán lenéző mosoly virított.
-Csak nem Edward Cullen? - kérdezte gúnyosan és leült mellém.
-Damen. - biccentettem. Az el sem kezdett beszélgetést immár lezártnak tekintettem , és élcelődő gondolatait is kizártam. Kicsengetés után az ebédlő felé vettem az irányt. A folyosón egy eddig ismeretlen , de mámorítóan édes illat csapta meg az orrom , felkorbácsolva a torkomat mardosó lángnyelveket.
-Helló Emmett! - köszöntem rá a sarkon várakozó bátyámra , és arrébb léptem mielőtt rám vetődött volna.
-Egyszer az életben nem tudnál sportszerű lenni? - füstölgött , s kézen fogva Rosalie-t besétáltak előttem a menzára.Már messziről üvöltöttek felém húgom sürgető gondolatai. A levegőbe szimatolva egyből megéreztem Alice és Jasper illatát - akik nem a szokásos asztalunknál ültek - az ismeretlen , édes illattal vegyülve , ami egyre intenzívebbé vált. A padlót fürkésztem , egészen addig amíg idegen gondolatok törtek a fejembe , amik épp körülöttünk forogtak. Felnéztem , hogy szembesüljek a jövevénnyel , a pillantásom találkozott az ismeretlen , mégis ismerős zöld szempárral. A gyomrom enyhe görcsbe rándult , de felöltött mosolyom rezzenéstelen maradt. Ha ember lettem volna , a szívem heves dobogása bizonyára átszakítja a mellkasom , tenyerem nyirkossá tenné az izzadtság , és még hevesebben kapkodnám a levegőt. Gondolatban , egy keserű mosoly kíséretében emlékeztettem magam - nem mintha egy pillanatra is megfeledkezhetnék róla - , hogy nem vagyok ember , a szívem pedig nem dobog. Minél közelebb értem , a lány vérének illata egyre ellenállhatatlanabbá vált. Szerencsére Jasper számára nem volt különösképpen vonzó ez az érdekes , vaníliára hasonlító , bódító aroma , így éreztem , ahogy a felém küldött nyugalomhullámai szétáradnak a testemben. Azon a napon találkoztam először azzal az angyallal , aki azóta is lefoglalja minden gondolatom. Idestova 7 napja nem láttam ahogy gyönyörű arcát halvány pír borítja el , vagy azt a 2 apró gödröcskét ami mosolyát kíséri. Fájdalom nyilall néma , fagyos mellkasomba , ha visszaemlékszem a pillanatra ... a pillanatra amikor a vámpír , majdnem a vágyódó férfi fölé került. Még mindig látom magam előtt Ashley rémült arcát , ahogy szurokfekete szemeimbe néz. Ajka még nedves - emlékeztetvén engem az áhított csókra - tekintetében félelem és döbbenet tükröződik. Számtalanszor kezembe fogtam a telefont , de sosem tudtam rá venni magam , hogy felhívjam Őt. A tegnap éjszaka volt eddig a legrosszabb. Ideiglenes szobámban ültem az ágyon , kezemben ismét a telefont szorongatva. Mielőtt lebeszélhettem volna magam , tárcsáztam és a fülemhez szorítottam a készüléket. Csak egy másodperc az egész , csak had halljam a hangját egy pillanatra , ezzel semmi rosszat nem teszek - győzködtem önmagam. Aztán felrémlett bennem Ashley arca , az erdőben , amikor megtörtem , és bevallottam neki mindent , amikor eldöntöttem , hogy az ő érdekeit tartom szem előtt , nem számít mire vágyom én. Mielőtt a telefon kicsöngött volna , kinyomtam és a falhoz vágtam , így legalább nem jelent kísértést. Leviharzottam a lépcsőn , és meg sem álltam a legközelebbi grizzlyig , amelynek kesernyés , forró vére némiképp megnyugtatott. Másnap váratlanul Alice-ék állítottak be , természetesen azzal a célzattal , hogy engem hazavigyenek. Húgom nagy erővel küzdött , hogy elrejtse előlem gondolatait , de egy pillanatra véletlenül beleláttam a fejébe. Nem igazán tetszett amit láttam , dermedt , halott szívem apró darabokra tört , már ha képes rá. Ashley és Damen most éppen boldogan ücsörögnek valahol , egymás karjaiban. Legalább boldog. Örülj , hogy boldog ... ha nélküled hát nélküled - mondogattam magamban az orrnyergemet masszírozva. Másnap a családom és a Denali klán együtt ment vadászni , nekem nem volt erőm , se kedvem , hogy velük tartsam , egyébként is nemrég ettem. A nappaliban ültem és a tv-t bámultam - csak néztem , de nem láttam - amikor Alice telefonja csörögni kezdett. Anélkül , hogy megnéztem volna a hívót , felvettem. Ashley eltéveszthetetlen hangja köszönt vissza , s én összeszorított szemekkel küzdöttem az egyre növekvő vágy ellen , hogy most azonnal visszatérjek hozzá. A hangja is - ami után annyira áhítoztam - elég volt , hogy még elviselhetetlenebbé tegye a hiányát. Alice pont időben ért haza , mielőtt újra fájdalmat okozhattam volna Ashley-nek , vagy még nagyobb gyötrődést magamnak. Ám a telefonbeszélgetésünk elbizonytalanított. Kecsegtetővé vált a hazatérés gondolata. Így , hogy Damen mellette van , talán én is ott lehetnék , barátjaként. Alice látomásai percről percre változtak. Egyszer azt látta , hogy visszatérek Forks-ba , és Ash mérhetetlenül boldogan ugrik a nyakamba , egyszer , hogy maradok , de ennek a lehetőségnek nem volt éppen boldog vége. Ez adta meg az utolsó lökést és úgy döntöttem , haza megyek a családommal. Reménykedtem benne , hogy Alice látomása nem csalt , és Ashley boldogan fogad majd. Izgatottan toporogtam a lábtörlőn , amikor becsengettem a házuk ajtaján. Az angyal szeme kitágult ahogy meglátott engem , és a tőle telhető legnagyobb erővel szorított magához , amint felocsúdott csodálkozásából. Gyengéden simogattam haját. A viszontlátás öröme elnyomta vérének illatát , ami végigperzselte torkomat, a szerelmes férfi boldogan ölelte magához kedvesét , a vámpír viszont fenyegetően meredt a konkurenciát jelentő férfira a nappaliban. Damen Ross , az én kedvenc halhatatlanom , azt hiszem ideje távoznod.