11.Fejezet / 2 Oly közel vagy hozzám és mégis messzi, távol

 Visszabattyogtam a nappaliba és ledobtam magam a kanapéra. A nagy lelkizés kifáraszthatott , mert megkönnyebbülésemben elszundítottam. A telefonom csörgése ébresztett.
-Halló! - szóltam bele álmosan miután előkotorásztam a kabátzsebemből.A hívó ismeretlen.
-Helló Ashley! Csak nem felébresztettelek , így délután 4-kor? - kuncogott Damen a vonal túlvégén.
-Csak de , felébresztettél. Ezért ki kell engesztelned ... említettem már , hogy szeretem az édességet? - mosolyodtam el , és máris élénkebbnek éreztem magam.
-Hmm ... ezekből a véletlenül elejtett megjegyzésekből arra következtetek , hogy el kell ugranom a supermarketbe. Na de nem ezért hívtalak , meg akartam kérdezi hogy vagy , és persze , hogy hiányzom -e ? - a hangján hallottam  , hogy ő is mosolyog.
-Ümm , jól vagyok , csak még vár rám a tanulás. Nem kellett volna elaludnom. Hát persze , hogy hiányoztál! Alig tudtam túlélni ezt a napot nélküled! Ugye jól gondolom , hogy apából csikartad ki a telefonszámom?
-Nem kellett sokáig győzködnöm. Azt hiszem kedvel engem.
-Ő mindenkit kedvel ...  ne bízd el magad. - ugrattam. - Amúgy beteg vagy ? Csak mert a hangodon nem hallani semmit , és nem is köhögsz fuldokolva vagy hasonló ...
-Beteg vagyok , de milyen beteg. Nagyon súlyos kétoldali iskolaundoritisz. Lehet , hogy soha nem sikerül kigyógyulnom belőle.
-Ahh ... lökött. Ne haragudj Damen , de most mennem kell. Gondolom majd találkozunk ... valamikor ... valahol.
-Hát persze , nekem is mennem kell. Jóéjt Ash. - nevetett bele a telefonba búcsúzásul.
-Szia.- miután kinyomtam a telefont megnéztem az időt. Apának már itthon kell lennie. Felmentem az emeletre , az ajtaja nyitva volt , mint mindig.
-Felébredtél Csipkerózsika? - kérdezte vigyorogva amikor meglátott.
-Fel. Igazán felkelthettél volna. - durcáskodtam miközben elnyúltam az ágyán.
-Nem aludtad ki magad?
-Nem! - nyújtottam rá a nyelvem. - Egyébként ha valakinek meg akarom adni a számom , nem is tudom ... mondjuk Damen-nek , akkor azt megteszem saját magam.
-Oké-oké ... - mondta feltett kezekkel , és próbáld komoly képet vágni.
-Na én megyek tanulni. - adtam egy puszit az arcára majd a konyhába mentem. Egy zacskós chips-sel és egy nagy bögre kávéval , na meg persze a táskámmal vonultam fel a szobámba. A tankönyveimet kidobáltam az ágyra , halk zenét kapcsoltam , majd nekiláttam a tanulásnak. 8 óra környékén elegendőnek éreztem az agyamba zsúfolt évszámok , nevek és képletek mennyiségét , gyors zuhany után újra könnyed álomba merültem.
-Aaaaaashleyyyyyyyy!! - dörömbölt valaki az ajtómon. Álmosan kikecmeregtem az ágyamból. Bár nagyon vonzó volt a füldugó és továbbalvás lehetősége , de megismertem barátnőm , Alice hangját , így valahogy sikerült eljutnom az ajtóig.
-Szia Alice.
-Szia , azt hittem már rég kész vagy és indulhatunk is. Ez volt a bejárati ajtótok előtt. -  nyújtott át egy nagy doboz bon-bont. - Apukád azt üzeni , hogy a nagyidéknál van és ha elmentünk zárd be az ajtót. Öltözz fel addig csinálok valami reggelit. - csiripelt megállás nélkül , mire eljutott a tudatomig amit mondott , már ott sem volt. Az órára néztem , fél 8 . Nem hiszem el . Sokkal jössz nekem ezért Alice Cullen , a számládra írom ezt is , a vásárlás után. Az éjjeli szekrényhez mentem , és anyu is megkapta a szokásos reggeli pusziját. Ez mindennél fontosabb , ha erről van szó , a többi dolog várhat. Próbáltam a lehető leggyorsabban felöltözni , mire leértem a konyhába barátnőm egy hadseregre való reggelit készített.
-Alice , csak kávét. Köszönöm.
-Nem hagyhatod ki a reggelit , ez a legfontosabb étkezés , és amúgy is ...  ha már megcsináltam meg kell enned , nagyon finom hidd el , és tápláló te meg olyan vékony vagy ...
-Te soha nem állsz le? - kérdeztem nevetve.
-Bocsánat. - mosolygott.
-Semmi baj , csak olyan voltál most mint anyukám ... anyu egy fiatal kicsit hiperaktív változata. - nevettem tovább. Alice addig noszogatott amíg legyűrtem egy pirítóst egy kis rántottával. Miután elpakoltunk és bezártam mindent elindultunk. Beszálltunk a kocsiba , most már nem ért meglepetésként , hogy Japser a hátsó ülésen várt ránk.
-Kitől van a bon-bon? - kérdezte Alice vigyorogva pár perc csend után.
-Nem tudom  ...  el is felejtettem , vagy fel se fogtam. - nevettem , aztán eszembe jutott a tegnapi telefonbeszélgetésem Damen-nel. - Azt hiszem Damen-től.
-Óh ... értem. - az út további része csendben telt.

-Itt vagyunk. Gyere Ash. -mondta Alice és már ki is szállt a kocsiból.
-Gyönyörű ez a ház. - mondtam , és valóban , tátott szájjal bámultam az előttem álló épületre.
-Gyere már be. - mosolygott a tündér , és a kezemnél megragadva húzni kezdett befelé. Amint beléptünk az ajtón mindenki abba hagyta a beszélgetést , és minden szempár rám szegeződött . Az egyik különösen perzselő volt. Ezek szerint mégis itthon maradt. Nem tudtam megállni , hogy ne mosolyogjak.
-Üdv. - szóltam halkan.
-Ashley. - közeledett felém egy kedves arcú és tekintetű , alacsony nő. Örülök , hogy ...
-Hát ez meg mit keres itt? - kiáltott valaki a lépcső tetejéről , mire mindenki odakapta a fejét.